A Superscope összeházasodott az itthon található egyetlen HiFi hangfalaimmal (Orion HS280), majd kipróbáltam. Hát elsőre kicsit fura volt. Ugye szokásos állítások után (Loudness on, Bass max, Treble max (100%)) Iszonyat mélyet brummogott, és magasat sziszegett, nem hallottam a közepet. Hát gondoltam vegyünk vissza. Elégedetten hallgattam így 10 percig, amjd megint brummogott és sziszegett. Ekkor értem el a +20% bass és treble állásig. Jó is volt így két napig. De megint sok lett mindenből, így maradt a nullás beállítás. Egy hétig különböző előadók koncerteztek a hálónkban. Dave Brubeck, Henry Mancini, Diana Krall, valamint a kedvenc lemezem: Yann Tiersen: Amelie Soundtrack.

Egy idő után megint zavart a magas és mély sokasága, így a Loudness is kikerült a képből, így most már tökéletes lett a hangzás. Letöltöttem pár teszt CD-t (legjobb közülük ez), és elkezdtem megismerni a foglamakat, mint színpadkép, fázis, szoba akusztika. Természetesen nem MP3-ból írt audio CD-ket hallgatok, csakis direkt olyan felvételeket, melyeket különösen nagy hanghűség jellemez. Ezek főleg jazz és komolyzenék. Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy egy ilyen profi felvétel profi mastereléssel mennyi pluszt tudnak nyújtani a zenében, ha az ember jó cuccon hallgatja. Tényleg kezd hasonlítani egy élő koncertre az, amit e két hangdobozból hallok. Sőt! Nem egy CD-n felfedeztem eddig nem hallott hangokat. Pl. a harmonika természetes "zörgését", mikor a gombokat nyomogatják, vagy a koncert teremben ülők köhögését, vagy a tapsolást, mely kifejezetten koncertterem élményt nyújt.

Szóval így lettem vájtfülű.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.